Vídám vasárnap elnevetgélsz
Mosolyogsz és szemembe nézel
S én homlokomat megsimítom
Hideg, borzongó kézzel.
Te azt hiszed, hogy élsz még?
Csalódsz! Halott vagy régen!
Sírod fölött bús, könnyes csillogással
Csillag virraszt az égen.
A sírhoz minden őszi estén
Kijövök halkan, egyedül
És bánatom, mint hólepel
Sírod fölébe települ.
Ott sírok árván, csöndesen
S a füzek között zúg a szél,
S a temetői keresztfák közt
Régi alakod újra kél.
S én leborulva zokogok
S hívlak egyre, visszahívlak...
(Fájdalmas szívem az a sír
És emlékem a csillag...)
Vidám vasárnap elnevetgélsz,
Kacagok veled én is szépen – –
De ez a Te, ez nem Te vagy,
Te már halott vagy régen.