Mikor az éjszaka árnya szemedre szürődik s ablakodon csoda-pillangók raja zöng odakünt, kék raja zsong, repes és muzsikál odakünt: megbontod patyolat kicsi ágyadat, isteni gyermek.
Tarka ruhácskádat ledobálod olyankor, hosszú rózsaszin ingecskébe buvik sima tested, (előbb karjaidat s fejedet fúrod bele, majd zsenge csipődre csúsztatod és combjaidat födöd el)
s míg a tükörlap fátylas, ferde tavába tekintesz, arcom gyúl ki mögötted, előtted: engem is ott látsz víg mosolyommal, érzed, amint fura versek csurgó mézaranyával töltöm meg szivedet s puha szádat.
Majd sóhajtva ledőlsz s lehunyod szemedet. Halk nyüzsögés remeg át a szobádon. Tünde driádok tünnek elő s lépkednek olyan finoman, mintha szirom libbenne le halkan a májusi fűre,
ágyad elé áll, ül valamennyi, úgy virraszt mosolyogva: kardliliommal kergetik azt, ami árt, sással hessegetik tova azt, ami sért, suhogó somfahusánggal űzik el azt, ami fáj,
hajadra lehelnek s az tele lesz pici kék nefelejccsel, kebledet simogatják dús, puha bodzavirág pamacsával, csillagokat szórnak párnádra, parányi bokádat, térdeidet harmattal s szegfüolajjal permetezik.
Fitosorru manók jönnek síró, kacagó fuvolákkal, boglyas törpék kókuszhéj-hegedükkel, rózsavonókkal, nyaldosó muzsikájuk csiklandozva füröszt, mint nyári melegben a bőrödön átlocsogó víz
s lágyan ring már tested a dunnapihék közt, hóarcod kipirul s nedves szád nyitvafelejtve piheg s akkor már duda vijjog, hull és hull a virág, bimbók zápora verdesi lángragyuladt nyoszolyádat
s álmod tündérnépei arcraborulnak előtted, hogy meglep a zsibbadt teljesedés... – – – S mindez azért van, mert engem szólítasz kedvesedül, költő kedvese vagy te: illet téged e pompa,
illet ez illat s illet a vers muzsikája s minden fény, láng, kéj, amit élet adott s ezután ad. Gerlebugás ütemén, lobogó cseresznyeszirom-fiatalság ágyán ringatlak, kicsi Szűz. Tele van szerelemmel a szívem.
Cookies on Poetry Cove