Bevonulónknak hozsannát kiáltunk,
a friss illatú, ibolyás tavasznak,
ki jön mikor már régen nem havaznak,
s kinek jöttére enyhül régi átkunk.
Eljön, megcsókol: villó kicsi fényszál,
tiltott bánatok titkos ismerője.
Könnyünk először jobban pereg tőle
majd fás szívünkbe újultan remény szállt.
Bizony, bizony, ha mi nem hozsannázunk,
a kövek fogják zengeni a szélbe
a mi petyhüdő, kialvó lázunk:
Hozsanna, ki a jeget megtöré,
s örökzöldet fon szívünk peremére,
a virágfüzért a szentképek köré!