Mi voltál ősszel? Csupa pusztulás.
Lehullott rólad minden kis levél,
Minden szirom, virág; –
Sírás nélkül nem nézhettem reád...
Olyan szomorú volt a búcsuzás!
És íme most, hogy itt a kikelet,
Illatos rüggyel telve ágaid
Bimbód is új fakad,
Felveszed újra dísz-palástodat
És úgy igézed vágyó szívemet.
Oh, köszönöm neked!
Jöhet ezután százszor is az ősz,
Az én szememnek nem hull már a könnye:
Tavaszi rózsa, megtanultam tőled,
Hogy nem búcsuzunk senkitől
És semmitől és sohasem örökre!