melyet egészen úgy írtam le,
amint éreztem.
Mit tudjak Néked emlékül adni?
Képet festeni, szobrot faragni
Sosem tanultam.
Ezt nem lehet
Versekbe írni,
Ezt nem lehet
Nótába sírni –
Most látod, olyan szomorú vagyok!
Mesét olvastam
És a mese is szomorú, – de szép:
(Te is sírni fogsz rajta, meglásd!)
Álomkirályfi búcsúzik,
S hiába minden büszke pompa:
Testvére indul messze honba
És nem tudja, hogy látják-e még egymást – –
Jaj ez a mese szomorú, – de szép –
Szívem, mintha csak ólomból lenne,
Szemembe nézel, könny csillog benne?
Ugye, hogy furcsa kép?
Vidd ezt, vidd ezt magaddal:
Szomorú képet,
Könnyes emléket –
És vigasztald meg, hogyha rátekintesz –
(Majd nagyon sokszor megjelen Neked!)
Álomkirályfi búcsúzik,
Mert búcsút intesz – – –
Százszor elmondod, míg felsír a bánat
Isten veled! Isten veled! –
S úgy néz utánad...