Szól a muzsika messze, messze.
Sápadó hangját kapkodón
hordja idáig el a szél –
– Idebent alszik minden eszme
és hangomon ül hangfogóm:
most csak a muzsika beszél!
...Egy titokzatos másik partról
valami bánat jött ide,
s a zene volt a drága híd –
Most szép beszéddel mind ő tart jól,
szívemen dobog láng-szíve
és átlihegi vágyait.
Emberszív így még sohasem vert!...
Karomra hajtom fejemet,
s míg rámborul egy síró árnyék,
csókolni vágyom minden embert,
s zokog bennem a szeretet
és gyilkosomnak megbocsátnék.