Szemem a színek tomboló zajából
Valaha még a messzeségbe révedt
És úgy keresett édes pihenőre
Egy kicsi pontot, tisztát, hófehéret.
Nem kutattam a “honnan”-t és “miért”-et
Elfogadtam a színárnyak egészét;
Amit fehérnek láttam, annak hittem
És jól esett a szeretet, a részvét.
Ma már egy titkos spektroskopba nézek; –
Jaj, micsoda, amit benne látok!
A béke helyén színek verekednek
És másnak látom az egész világot.
Ma már nem hiszek mézes szavakat.
Ma már szemem megakad
Egy-egy mosolygó, kicsi, fehér ponton, –
Örömet benne sohasem találok,
Mert rajtam ül az átok,
S rögtön, de rögtön – színeire bontom...