Sötét éjjel van. Ott künt hull a hó.
Végtelen, pihés, fehér havazás
takarja be a kertet, – a világot –
Az átfutó szél gyors lépései
a mély szőnyegen némaságba vesznek.
Sötét éjjel van. Ott künt hull a hó.
Mind vastagabb a hermelin palást,
s lassan eltűnik a sok pinceablak,
tizenegykor a ház faláig ér,
éjfél után az emelet is mélyen
hóba temetve, minden betakarva...
Csodás, iszonyú hermelin palást!
A szívünk nyugodt, sejtelmet nem érez,
késő éjjel van, – fehér ágyban alszunk –
odakünt hull a hó
és lassan-lassan minden olyan szép lesz!