Szavak, szavak, szavak, szavak.
Egyik érces, másik rekedt,
de mindenképen elriasztják
a közelgő tündéreket.
Gyűjtöm, mint tört cserépdarabkát,
üres gyufaskatulyát a vak.
Kezembe fogom, szétpergetem:
szavak, szavak, szavak, szavak.
Az évek óta összehordott
romló kalácsot, lopható ezüstöt
tán mégse szórja szét a szél,
mint a szomorú, szürke füstöt.
Mi lesz velük, mi lesz velem?
Üres mezőkön dob pereg.
Győzelemre, rohamra fáradt
a rongyos, éhes hadsereg.
Ha egy-kettő meg is marad,
csorbult, csúfult tükörszilánk,
a dicsőséges Isten arca
nem fog abból ragyogni ránk.
Különben is sötét a város,
emberek, barmok alszanak.
Hiába pereg a jégeső is:
Szavak, szavak, szavak, szavak.