A Göncölszekér vertacél rúdjából
tollat faragok.
A tintasötét éjszaka levébe
mártom a hegyét.
Havas mezőkre, vak ködök falára
sorsokat írok.
A kemény, konok ákombákomok
állnak feketén.
Az angyalok hosszú széltrombitákon
dalt dideregnek
s a pólusoktól az egyenlítőig
zokog az Ember.