Csengett a hangja.
Egyszer közelről csattant és csilingelt,
máskor halkan és nagyon szomorún
zümmögött távol –
Csilláros színpad szórta rá a fényét,
s mesét mondott Sevilla csillagáról.
Benne volt minden:
izzó élet és halott szerelem: –
szenvedélyes, vad, zöld szikrákat szórva
tűzött a szavalóra
ezer szem, némán, forrón, mereven.
S volt, aki ezt nem bírta,
szegény, csöndes valakinek
felleg borúzott a szemein át
és félig alva,
álomba halva,
megkönnyezte
– Sevilla csillagát.