A tavasz mára ünnepet akar,
s a napsütötte vén juhar
fekete árnya
élesen rajzolódik
a járda
poros peremére.
Én Terád gondolok
és arra,
hogy mi leszel nekem:
villó, felporzó napsugár,
aki, ha kérném,
betakarna,
s kinek csókjával ujjongva járnék?
Vagy életem dülő,
jegesre hülő
szurokfekete árnyék?...
Én így megyek a házak közt tova.