Kopaszon áll a vén diófa,
Lehullott róla lomb, levél,
Szomorún bólint csupasz ága,
Ha rálehel az őszi szél.
A sok madár, mely ott tanyázott
És hangoztatta víg dalát
– Ha szerencsés volt, – útra kelt és
Tovarepült a vizen át.
De kik maradtak búsan, árván,
Azokra jöttek rossz napok,
Koldulni kell a morzsalékot,
Melyet mindenki otthagyott;
Szenvednek fagytól, szélvihartól
Keblökben dúl a harc, a kín,
S csak néha tudnak felvidulni
A múltnak édes napjain.
Ilyenkor arcuk felderül még,
Elnémul minden könny-panasz,
Úgy kérdik egymást: visszatér-é
A napsugár, a zöld tavasz?
Szíve dobban ma száz diáknak,
Reád gondol mind, merre jár,
Csak Érted sóhajt, Téged óhajt,
Te vagy a forró napsugár.