Ma még szunnyad az erdő,
A lombhasadékon átdereng a hold,
a füvek szaga csendről énekel.
De virrasztanak a mindentudók.
Akiknek fehér, bozontos a szakálla,
szemük villogó szentjánosbogár,
akiknek görcsös vándorbotja
a halál kaszáját százszor összetörte,
akik tudják, hogy egyszer egy az három,
hogy a színek beszélni tudnak
s akik falusi, útszéli kereszten
nem köpdösik le a Megváltó testét.
És egy éjszaka megindulnak ők.
Bíborvörösre izzik át a hold,
smaragdzölden lobognak a füvek
és moraj lesz a lombsuttogásból.
Jönnek ők és velük a farkasok
és a rengeteg minden vadjai
és üvöltésüktől lángba csavarodnak
korhadt gerendák és korhadt szívek,
Énekelnek a remeték. És az egek
dala harsányan zuhog alá
s borzalomba öltözik az alvó szépség,
mert e világ fejedelme megítéltetett.