Régeniász

Még nem tudom előre, mit e versike magába rejt, mégis kérlek, régeni Múzsa, hogy engem megsegíts e helyt.

Az eposzokban folytatás is dukál, mondják a tanarak, mégis e dalban most csupán a seregszemlénél maradak.

Mara Jóska Lu-cifer-blattja – sok a csont és kevés a hús – általában e névnek örvend: nyájas ifjú, szimpatikus.

Marának hívják s mar hamar, az alvilágnak főangyala, ó, hogyha mind Pasteurbe menne, akit ő eddig megmara!

Húgocskája a kis Gizella gazellának is jól talál, ahol gramofon s ő jelen van, már zúg a torna és áll a bál.

Jó nővérek gonddal nevelték a zárda falai között, s az istenfélő házirenddel össze sohasem ütközött.

A túlvilágnak szebb részében lesz ő majd egykoron honos, hol bátyja nem terrorizálja – egyébként nyájas és okos.

Inczeffy Lajos, a bús székely, az emberek között nem ív, ki összekötne s meghajolna... csöndes, finom és exkluzív.

Hosszú órás időközökben mond egyet a vállain át, azután szívből nagyot sóhajt és kihörpenti poharát.

Veress Irénke házi lányka, családi fán a friss levél, akinek most mindennél drágább egy vízumozott útlevél.

A lelke tiszta, érintetlen akár egy nagy fehér havas és aki odáig felérne, egy fiú sincsen oly magas.

Szende, figyelmes és derűs, nem szúrkál a szívekbe tőrt, de tölti, tölti szájba, szívbe a kábító Veress-likőrt.

Egyébként gúnyos ajkamon ő most a lakat és a zár: ha csak reá is gondolok, az minden tréfát kizár.

Kovács Laci indifferens, (Kicsi Kovács vagy nagy Kovács)? higgadt és lassú, bölcs szavából csak úgy ömlik a jótanács.

Az édesanyja inti gyakran: Fiam ne tanulj, légy hanyag! Az ő “nagy és szent” jogászsága fényképezésre jó anyag.

Bokája önként táncra kattan, hiszen magyar és nem mulatt, elversenyezget szent Dáviddal és mindig, mindig jól mulat.

Teplánszky Duci: zongorista. De ennyi őróla kevés, sikkes mozdulat, cigaretta s esztétikus megjelenés.

Fölénnyel úgy elrejt magában mindent, ami csak drága kincs, hogy felületes ítélettel azt hinnéd: benne semmi sincs.

Zólyomi Jenő: akarattal sem lelhetnél benne hibát, az országúton lóval s giggel gyakorolja a logikát.

Otthon cinizmust vacsorázik, ez határtalan élvezet, mert hiszen úgy sem, úgy sem érti a kozmikus költészetet.

Gazda ember, ki jókorán kel, de aranyat még nem talált. S annál, ahogyan azt szeretnénk, az ekéje mélyebbre szánt.

A szellemszikra dől belőle, amíg majd nem verik agyon, de túlságosan nagy a felesleg: kívül is jut az ablakon.

Szépen borotvált papi képe édes és egyúttal fanyar, szolídan az óráját nézi és mindig távozik hamar.

És végezetül róla szólva, titkot is elárult a dal – hogy néha-néha csókolóznak édesen – Mara Jóskával.

Hát e soroknak írójáról emlékezzünk-e versbe meg? Lám, milyen zöldnek mutat mindent az az átkozott szemüveg.

A nóta vége: talyigázás, a város lassan elmarad és ballagunk az éjszakában: csillagok, csillagok alatt.

A két Jenő megérti egymást, egynek is kár itt szólnia, kettőnek felséges társulása: az írón s az irónia.