Sudárderekú várúr voltam.
Ezer ládával állt a kincsem
s egyszer úgy jött a hegytetőn,
hogy szerteszórjam, völgybe hintsem.
Odalent tárt, görcsös kezekkel
lázban koldultak, sírva, bízva,
hogy fentről csengjen, záporozzon
aranyzenéjű alamizsna.
De nem jutott a völgyig el
az ajándék, a büszke, szép, sok:
guruló lejtős hosszú útban
mind elnyelték a szakadékok.
Otromba mesebeli dzsinnek
csalták talán a mélybe esni
és most már minden oda van
és nem érdemes megkeresni.
Völgynek indulok üres kézzel,
mint egy eltévedt árva gyermek...
Ha nem zuhanok szakadékba,
lent a koldusok agyonvernek.