Meredek szavai rázuhogtak
a házak görbe csatornáira,
keserves őszi délután volt
bús fátyolokkal a szemén.
Ütemes eső susogott sandán,
ázott a ferde uccák vándora:
Egy villanást keresett a fejében:
honnan került oda?
Bőséges szavai rázuhogtak
a szívek görbe csatornáira, –
minden csöpp nyomán gyermek fogant,
kékszemű és glóriásfejű.
És lőn, hogy feltámadtak ellene,
álmában angyalok hírelték
s az asszony, az asszony, az asszony
nem akart véle Egyiptomba futni!
Ütemes eső csobogott egyre
ázott a szürke uccák vándora.
Megölt gyermekek rekviemjét
zúgatta a széllel az este.
Fáklyák gyúltak amerre ment,
végtelen bánat szurka lángolt.
Egy őrült koldus az utcasarkon
fölismerte, fölzokogott –
s mondá neki: Felséges Úr!
jöjjön el a te országod! –
Hullt az eső, nyögött az ősz
és új legenda született.