Akáclevelem számolja az Ősz,
hogy szeretem-e őt,
halkan zizegve, imbolyogva szállnak
elégiái a lesárgult nyárnak
és leülnek a lábaim előtt.
Csendesen mondom: Szeretlek, nagy Ősz:
szívem sohse volt nyáré, vagy télé
és viszonzásul
csöndes-szerelmű, szomorú kis versek
szitálnak némán lelkemnek fájárul
az Ősz lába elé.
Így születnek most mind a verseim
finoman, szeretettel
és sok-sok őszi reggel
így sétálok az akácok alatt.
Egyéb hírem most nem igen akadt.