Nagyon szeretek valakit. Egy asszonyt
és benne az Isten bújdosó arcát.
Olyan rettenetes, fájdalmas boldogság
ez az önmagáért való szeretet.
Ennek szeretnék emléket állítani,
mely márványnál és ércnél maradandóbb,
vagy félőrülten megrázni a világ
roskadozó pilléreit,
vagy felkavarni a tengert fenekestől
s hullámait az ég falára csapni
és kiáltani: Nézzétek, emberek!
Ezt mind érette teszem.
A szorongató, végnélküli sírás
már-már kibuggyan torkomon.
Egy kismadár repes a mellemben:
úgy szeretne megszabadulni!