Ne félj!
Ebből a ködös, őszi álmodásból
mámoros lesz és jó az ébredés:
Álomba-sápadt, kuszált arcodat
illatos szél csókolja végig,
s minden rém-álmot magával sodor –
Két csodálkozó, tágranyílt szemedbe
belemosolyog a rádboruló
lilabóbitás orgonabokor.
Fejed alatt dús, haragos-zöld pázsit,
erős, fűszagú, tavasz-levegő
és te kacagsz –
Kezedre száll egy fecske,
csipegve csókol, csacskán csicseregve
és úgy kiabál:
– Ébredj, királyfi!
Ne félj:
Kék lesz az ég!
Véredbe forrón átzeng a tavasz
és bizony mondom: felébredsz te még!