Ó, béke, fáradtan hullok eléd
és rádmeresztem homályos szememet.
Hályog esett rá s gyöngén szűri
e világ világosságát. Belül pedig
nagy fekete pusztán, kihunyt tüzek
fölött suhog és vijjog a szél.
Jó volna azt sem hallani már.
Ócska, kicsorbult fegyvereket rakok
lábad elé, törtszárnyú szavakat
engedek világgá s megsímogatom
őket: szegény, tengerekbe fúló,
reménytelen postagalambjaim.
Végtelen templom vár s fekete
lepellel takart istenszobrok: béke,
csend, nyugalom, alvás, sötétség...