Tüzes, forró szeszéllyel
meglep és fáj az éjjel.
Búsul a kerti hársfa,
mert nincsen néki társa.
Egy bőregérke csendes,
lágy nesszel, ringva repdes.
Egy távol ablak lomha
vággyal néz ablakomba
s házunk megindul arra
bujkálva, port kavarva
s a házak mind kigyúlt, vak
csókokkal összebújnak
és zúgva sír a hársfa,
mert nincsen néki társa.
Az ég nagy csoda-kékség.
Gyűrött az ágyam és ég.
S a nagy sötét lakásban
nekem sincs senki társam.