Testvér! Ez nem tragédia.
Talán egy fájó szép hiba.
Kopogó, szívet-verdeső,
ólomzenéjű halk eső.
Csikorgó köd, mi fojt, mi vág
ki nem csirázott csók-virág.
Könnyes párna, alvó falu,
bezárt retesz, csukott zsalu.
Hiába elsírt halk szavak,
mikor mindenütt alszanak.
Mindig régi és mindig új,
Derékon-törő mázsasúly.
Egyszer Jézus, másszor Tamás...
A szivbe véső nyilalás,
életem szelídült emléke
és aztán béke, béke, béke...