Uram, ki vagy az örök Lényeg,
ne haragudj, ha újra felszáll
egy vallomásos szürke ének!
Uram, nekem már hullt a lombom,
hát felgyújtottam a Nagyerdőt:
Ég. Majd elalszik. El nem oltom.
Uram-Istenem, aki végett
álmosan is mennem muszáj:
Én unom már a fényességet!
Uram, fáradt napok után
nem tudnád megmondani nékem
hogy minek sír az Édesanyám?
Uram, álmok lengnek előttem.
Selyem-paplan alá bujok
patyolat-fehér lepedőben.
Uram, szabad álmodni szépet,
úgy-e szabad, úgy-e szabad,
ha már az erdő le is égett?
Már csak egy fáklya fénye hull...
Mért nem hagyod, hogy angyalod
földnek fordítsa szótlanul?