Ugye barátom,
ilyen különös köd-ruhába
már régen nem öltöztünk?
Vibráló éter,
s aranysugaras tavaszi porral
megterhelt levegő
lebeg ma köztünk.
Olyan vagy így,
mint porfelhős országúton
robogó hintók után
patyolat-kendőt
lengető asszony.
Olyan vagy így,
mint hófehér fátylakban
kertjében surranó leány,
hogy rózsákat szakasszon.
Olyan vagy így,
mint valami nagy, édes
régi bőség
halovány, letünt, sirató dicsőség.
Olyan vagy így,
mint sápadt arcú,
nekibúsult ősmagyar legény; –
Olyan vagy így,
mint kórzókon
égresikoltó, feltörő remény.
Nappali hold,
Te nagyon szép vagy így!