Valami muzsika volt!
Egy zongorából indult
egy szív felé,
amelyben kín dúlt,
vagy akkor tán öröm tanyázott...
Már nem emlékszem.
Valami muzsika volt!...
Trombiták voltak, messze zengők,
felzúgó, álom-fenyveses,
különös vidék –
Valami muzsika volt:
csilingelt, mint kicsi csengők,
csörtetett, mint a csermely,
csattant, mint a csók
és dörgött, mint a júliusi ég
vihar előtt.
Nem értettem meg,
hogy a homlokom miért lett setét
s bámultam őt
a hangok tündér-mesterét.
Aztán arra gondoltam:
hogyha a muzsikás érzések,
ütemes, rímes szívverések
ekkora skálájából
csak egy tizedrész lenne az enyém –
– szent ég! –
Álom-világban, mese-trónuson,
rózsákkal koronázott,
liliom-pálcás
király lehetnék.