Az én szám üres szavakat fecseg:
tiéd a szín és tiéd az ecset.
Most olyan friss vagyok,
mint reggel szokott lenni csak az ember,
olyan tiszta, impresszióktól mentes,
mint rúdra tüzött fehér vászon,
amely a szélben repdes, –
mint egy álmatlan nagy álom után, –
ma olyan friss vagyok.
És lehajtom a főmet
és mélyen frissen levegőt szivok
és kifeszitem vásznamat előtted.
Fényes-fehéren rajzolódik,
mint Sztambul ócska házai között
a napsütött mecset –
Hadd lássam, mit fogsz festeni:
Tied a szín és tied az ecset.