Nem látott csaták, amik legnagyobbak,
a legszörnyűbb tragédiák
a föld méhében, mélyen dübörögnek,
s zajuk csak halkan, félénken kopogtat,
míg alusznak a fák.
Nem a háborúk, amik legnagyobbak:
a néma földnek belül foly a vére – –
– azután jön a hó,
lágy mese – takaró
s cirógat mindent simára, fehérre.
Nézünk ilyenkor szomorún,
kezet fogunk vagy ketten hárman
s mondjuk: ez tán a végünk,
mondjuk: nem írunk verset,
és irtózunk: most Január van.