Van egy világ, ahova elballagnak
lassú menetben minden levelek.
Leülnek s őszük víg tavaszba fordul
és ott kezdenek friss új életet. –
Van egy patak, kristályos, csacska-szájú,
az alja csupa drágagyöngy, fehér:
Odahull minden, a könnye a szemeknek
és az a patak mindennel felér.
Van egy liget álmaink éjjelében,
hol holdsugárban drága rózsa ring
és örökös a zsongító nagy illat:
mi elsóhajtott sóhajtásaink.
Fehér kis padon ül valaki némán,
kibontott hajjal, mindig nevetőn,
valaki, egy Lány, akit sohase láttam,
akit csak megálmodni volt időm.
Van egy világ, hol régen elfelejtett
melódiák zúgnak, zengenek
s azok is, melyek nem jöttek világra,
ahová egyszer – én is elmegyek.