Ágyam oly puha itt a bús vadonban,
mélyen lent, hol az árny meleg folyója
mormol, hömpölyög és sodorja testem,
ahová ezer évben egyszer-kétszer
csurran csak le a fény harmatnyi csöppje:
gyöngyszemű pici fény a gyászipompás
lombok összefonott sűrjén keresztül.
Két kezemre finom penész rakódott,
combjaimra kövér indák gyürűznek,
hullatag levelek, mérföld-magasra
nyúló rengetegek nyirkos szagában
alszom, ágak alatt, nyitott ajakkal...
...Míg testvéreim, az égszinruhájú
angyalok repeső, vidám csapatja
messze – fönt – nevemet kiáltja s elszáll...