Meddig élek?

Álltam süvöltő szélben reggel hat órakor a tisztás erdőszélen és bekiáltottam a sűrűbe:

Kakukk, kiáltsd ki: meddig élek! Álltam süvöltő szélben reggel hat órakor a tisztás erdőszélen

és élesebben csattant fel a hangom Kakukk, kiáltsd ki: meddig élek! Akkor a titkos rengeteg felett fekete felhők furcsán tornyosultak,

mint felgomolygó áldozati füst, s felkakukkolt a búgó jósmadár: kakukk: ... – – – Hangját a távol hegyek visszaverték

s egy pillanatra elfulladt a szél. De nem hallottam semmit se tovább. Villám ütött, vagy más valami ért –

de görcsös ujjaimmal betapasztottam zúgó fülemet és arcra vágtam magamat a fű felett

és simultam a széna-szagú földhöz, reszkettem, mint a lázbeteg és úgy éreztem, hogy alattam a nagy mindenség átremeg

és nem tudom, hogy meddig voltam így. Amikor talpra álltam, mereven zárta titkait az erdő, tagadón intett: többet nem beszél!

és úgy tetszett, hogy minden nagyon rég volt és azúrosan sugárzott az égbolt s a havasokból süvöltött a szél.