Ájultan, búsan, alva szinte,
csüggedt-nehezen bandukolva
ne járjak soha, soha, mint te,
Kicsi csiga!
(Mindig repüljek, mindig szálljak,
csapjak bele az élet-égbe,
ragadjanak a fürge szárnyak!)
Fűszálok közt, mik harmat-hintve,
tapogatózva, nagy-vigyázón
ne járjak soha, soha, mint te,
Kicsi csiga!
(Vágjam fejem bár fába, kőbe,
hunyt szemmel, hajrán, egyenest
rohanjak mindig csak előre!)
Kapaszkodón a szürke szirtre,
örök-csendesen, örök-némán
ne járjak soha, soha mint te,
kicsi csiga!
(Titkot nem tudó, árva, balga,
életet, álmot, mindent, mindent
kiáltsak büszke, drága dalba!)
Ha kiapadt a zengő mélység
és szárnyam törve nehezült
és ránk csapott a véres végzet,
akkor, akkor már – én se bánom –
akkor egyformák lehetünk...