Az uccán lomha szellő ballag át
Aztán fürgébb és egyre lázasabb lesz,
nyomában reccsen, pattan gyönge, halk nesz:
kitárja lelkem ódon ablakát.
Betódul friss és illatos hatalma.
Jégcsap, hópárkány? Nincs előtte gát
s szellőző lelkem száz titokzatát
kacagva nézi világgá rivallva.
Fehér ágyon liliomok között
súlytalan némaságba öltözött
királylány fekszik holtan és hanyatt.
Selyemruháival zümmög, beszél
a diadalmas, víg tavaszi szél
és lengeti a szőke, dús hajat.