Mit akar tőlem a májusi éj?
Ablakomon zömötöl, kaparász.
Talán vén bárka e szoba
és zivataros májuséj után
ki nem köt már soha
a halász?
A véghetetlen bús eső
ablakomon zömötöl, kaparász.
Az esti imát befejeztem,
könyveim már becsukva mind
s aludni kéne.
De bámulok a barna éjbe
s ágyam felől az álomtündér
hiába int, hiába int.
Az esti imát befejeztem
s könyveim már becsukva mind.
A padláson fel-felzokog
valami fojtott szellem-sóhaj –
Padlást és szívet bezárni
zivataros fekete éjben
hiába akar bárki:
ki-be jár az álmodó raj...
s a padláson fel-felzokog
valami fojtott szellem-sóhaj.
Fekete éj, fekete sors,
fekete magány, fekete árok!...
Az is mindegy, hogy a játékos
vesztett, vagy nyert:
zivataros fekete éjben
meghal a kert, meghal a kert
s meghalnak mind a földrevert
cseresznyevirágok.