Az ég mint régen, még most is úgy kékül?
Hej magyar lányok, magyar fiúk nélkül!
Halovány ködben, érhetetlen távol
némán lobog a menyasszonyi fátyol.
Minden gyönyörű álom összeomlott:
elégetni a menyasszonyi csokrot!
Megborzongnak az ősz letarolt fái:
tapadó vággyal nyugat felé szállni.
Azután maradni, sehova se menni
szakadó szívvel magyar lánynak lenni.
Lefeküdni a haló, deres tájon,
és aludni, hogy többé mi se fájjon!
Az alkony lassan éjszakába szédül, – –
Hej, magyar lányok, magyar fiúk nélkül!