Kicsi!
Ne menjünk együtt soha máskor!A múltkor, mikor ringatózva jártunk
a nagy liget kavicsos útján,
ahol két oldalt
korai juharfák
sárgás virágai
mozogtak ütemesen
befelé-kacagó dalt
– valaki szembejött!
Olyan volt, mint a Végzet;
sápadt, álmodó homlokomra,
s a szemem közé nézett –
csodálkozott: mintha kérdezte volna:
Hogy mersz te kalapod mellé
cseresznyefavirágot tűzni?
Emlékszel?
akkor elmaradt
lépésem a lépésed mellett
és egyszeriben nagyon rossz kedvem lett.
És a lelkemet
az a pillantás most is űzi.
Azóta már nem csilingel itt a nóta,
s erővel akarom Neked
az én szomorú igazságomat
megmagyarázni.
Nézd, nélkülem is tartják
felbokrétázott fejüket
a vén juharfák,
s minden úgy lesz, mint azelőtt;
még Te sem változol talán:
Ne járjunk együtt soha ezután!