Meg-megcibál egy bús sóhajtás
s te meglóbálod komor koronádat,
szegény, kivénhedt, beteg pajtás.
A vágó fagytól ezután mi véd meg?
Vén derekadat meztelenre nyúzták
és gaz markukban leszakadt a kéreg.
Miért sújtott e szomorú-szép bánat?
Tán szemet szúrt, hogy büszke voltál?
Tán irigyelték ráncba gyűrt ruhádat?
Fondorlók kése eltalált
és eltalálta pajzsos hitedet
s most várod a halált...
Szegény öreg, rádnézni sem merek...
Olyan búsultan egybevág a sorsunk:
lehántottak az emberek!