Izzik a tűzhely, ajtaja hajtva,
szökkenve sziszegnek a szikraszilánkok
álmokat űzve nézek a tűzbe:
élnek a lángok
sírnak a lángok.
Élni ha fáj és sírni ha fáj
(van kivülök még, ó, ami fájna?)
vigaszt eregetve, szemünkbe meredve
itt van a kályha,
izzik a kályha.
Fáj neki égni, s kínja be régi!
méla varázsba’ ég a parázsa,
de mégsem akarja, hogy betakarja
lassu hunyása,
hamvahodása.
Döbben a lelkünk tűz kihunyásán,
jégölü sír, amit ágynak a tél vet –
– Hintve virággal, szent olajággal
ha nincs is az élet,
kincs ez az élet.
Szikraszilánkként szökni szeretnék,
láng-szeretettel életet áldok,
s jövőt kibetűzve nézek a tűzbe:
élnek a lángok,
sírnak a lángok. –