Napsütötte tájak álma,
csalóka, távoli mese
úgy belefájdul az emberbe
ilyen magányos őszi estén.
A lélek szállna, jaj, be szállna
ilyen magányos őszi estén,
átszelné a láng-Szaharát,
megfűrdene a Nilusban.
Pálmák sudarán sütkérezne,
megfűrdene a Nilusban,
de ez a nyirkos, dudoló szél
megdermesztette a szárnyát.
Rossz szavak, ferde nézések is
megdermesztették a szárnyát
s alig tud fáradtan repesni
rosszlevegőjű szűk szobában.
Mozdul a lélek, repes lomhán
kripta-homályú szűk szobában
és dong és dong a lámpa körül,
mint egy halódó őszi légy.