Emberek barátja vagyok.
Közöttük élek és szívem kézről kézre jár.
Ismerek gyermekeket, akik bácsinak szólítanak,
ismerek ifjakat, akikkel elborozgatok,
világra szóló terveket szövögetvén.
Ismerek leányokat, akik vídáman kacagnak tréfáimon
és búcsuzáskor megszorítják kezemet.
Ismerek kacér és komoly asszonyokat, akik ölelésem
forróságára várnak, vagy elsírják nekem szomorúságukat.
Ismerek kemény férfiakat, akiknek kérges a jobbtenyerük,
ismerek bölcseket, akik tanácsokkal látnak el.
Ismerek kötögető nagymamákat, akikhez kávézni járok
s meghatódom szerelmi emlékeiktől,
ismerek aggastyánokat, akik megsímogatnak
s ifjúságukra gondolván, szeretnek engem.
Ó, barátaim,
milyen öröm az nekem, ha találkozom
bármelyikükkel is a porzó napsütésben,
kopogó esőben, vagy zúzmarás uccai fák alatt:
szemükben látom az értelem fényét,
a felismerés gyors villanását,
örömük minden jelét!
Közöttük élek
s nevem együtt él fogalmaik közt
a fákkal, madarakkal, ünnepekkel és csillagokkal!