Ez volt az ősznek leggyönyörűbb része:
Fonnyadt október és halottak napja –
Az uccán történt:
senki sem vette észre.
Sárga levelet könnyeztek a fák:
egy, kettő, három, négy,
tíz, húsz, száz, ezer!...
Csupa peregő lomb volt a világ.
S a fejemre is ráhullott kevés,
a bágyadtra, a mélyen lehajtottra
és azt mondta, hogy ez most avatás,
mélységes-hitű ősz-keresztelés.
S libegőn, zizegőn csak hullott, hullott
a magosból eső
aranyszín eső,
míg a lelkem is zokogásba kezdett.
Én, hervadt nemzet őszi sarjadéka,
Ősz dalnokává lettem keresztelve,
Ki mikor dalol, az Őszről dalol
s akkor is dalol, mikor ajka néma.
Aki mielőtt összeesnék holtan,
kezét szívére téve,
elsusoghatja szegény nemzetének...!
...Ha ősz is van... de legalább daloltam...