Készülődés. Karácsony közeleg. Én állok itt az ablakom előtt nézem a halkan pihéző havat
s egy kis bokrétás, száradó fenyőt törögetek. Ma szívem is van, Meg-megdobban a kabátom alatt
és csilingeli ezer kicsi csengő: Karácsony közeleg! Karácsony közeleg! Útban.
Csodálkozol: Te balga kis fiú, ma oly vígnak látszol! ...Csillagsugáros betlehemi éjben
hívogat máma engem is a jászol. Megyek! Megyek! Az ajkam úgy dalol, míg csörgős szánkóm megáll valahol,
s letérdelve a kis Jézus előtt, átnyujtom neki igaz ajándékul ezt a kis tépett, száradó fenyőt. Kérdezem.
Mondd, kis Jézuskám Decemberfagyon, szélen, havon át miért nem hozhattam Neked egy csokor édes, piros orgonát?
Most minden, minden fenyő és moha. Pedig tudom, hogy szereted a májust és Teneked is szebb az orgona. Az ünnep.
Mennyből az angyal!... Égnek a gyertyák. Kacag az ének, terítve az asztal – – csak fáj, hogy sohse találkozik össze
a karácsony az orgonás tavasszal. A kis Jézus beszél. Én szeretem a sápadt arcot is, én szeretem a könnyes szemet is,
cirógatom a mellrebágyadt főt. Akinek nincsen tettre kész, merész, lüktető, harcos piros orgonája,
az hozzon egy kis álmodó galyat, sóhajtva-síró imádság-fenyőt, s az én kezem megáldja... Hazafelé!
A gyertyák elalusznak; a távolodó kórus altató, bűvös simogató mákony... Repül a szánkó,
csörgős csengője csilingeli csendben. Édes Karácsony!... Tündér Karácsony!... Boldog Karácsony!...
Cookies on Poetry Cove