A júliusi csillagok alatt
vággyal kószáltam, mint kóbor diák.
De voltak nálam bátrabb daliák
s az idő lassan, tétlen elhaladt.
Az ablakokban csönd volt és virág,
s a fülledt este szívemre szaladt
a júliusi csillagok alatt,
míg bent mulattak boldog daliák.
Fiat fogantak pozsgás asszonyok;
zöld és dúsnedvű, mérges nagy növény
volt az élet: beteljesült, konok.
Éreztem már, hogy – messziről jövén –
elesem, ha tovább barangolok
s ledőltem egy zord, vén klastrom tövén.