A két szemem lobogó reflektor,
öles nyalábbal veti a fényt;
egyszer szeszélyes csipkebokor
toppan elém,
majd egy hideg torony –
később talán egy élet, akit elgázolok.
Olyan furcsán nyílnak a gondolataim,
kicsi angyalok ideges szárnya
hömpölygeti a homályt.
Nincs összefüggés a dolgok között.
Milyen jó volna izgalom nélkül
találkozni egy emberrel és ráköszönni:
– Jó reggelt, barátom,
hogy aludtál? –
És behunyt szemmel
adni át magamat valami
józan és nyugodt, örök folyamatnak.