Ezt a szikrázó, havas világot
soha, de soha el nem éred,
ahol én hegyet hordok össze
jégből és hóból, vakfehéret.
Azt akarom, hogy a kelő Nap
isteni, szűzi csodát lásson;
s ha minden démon rámesküdnék:
hideg marad a kézfogásom.
A jó Isten a jégvirágok
szírmait ide szórva adja
és így lakom a fehér várban
én, jégvilágok jéglovagja.
De ha gonoszul érzem olykor,
hogy az élet így hideg, árva,
s hogy a jégcsúcsból Vezúv készül,
s a hóból ízzó, vörös láva; –
imádkozom bús miserérét,
írgalmat esdve felrivalgok
és jégvilágom jégvárában
megkondulnak a jégharangok.