Vándor voltam, koldus,
vándor, mint a gólya.
Kurjongattam olykor,
Isten csavargója.
Úti feszületnél
mindíg csöndes lettem,
bozontos kutyámmal
álldogáltunk ketten.
Tiszta fa-sarúval
jártam síkot, dombot
s be-betartogattam,
amit Krisztus mondott.
Meg nem botránkoztam,
szemlélődtem békén
kocsis durvaságán,
papok kövérségén.
Nyüvet nem tiportam,
nem kínoztam pókot,
tréfát, bort szerettem,
szerettem a csókot.
Kértem Szűzmáriát:
Héttőrsebü Bánat,
kíméld meg a kíntól
lelkem kis anyámat!
Harangzsonduláskor
imámat eresztém:
hadd haljak meg úgy, mint
kedves, víg keresztény.
Rezeda volt szivem,
citera, virág-dal.
Bálokon táncoltam
huncut leánykákkal.
Éjjel a szobámban
angyalok motoztak
és takaróm alatt
meg-megcsiklandoztak.