Ölelj át szelíd fehér Tél apó,
menjünk sétálni esti kis uccába,
hol hiú fénnyel nem zavar a lámpa,
Te fehér, öreg, édes Tél apó!
Lépteink neszét elnyeli a hó,
s míg ajkaidra mesét csal a bánat,
bundába rejtem csukott szempillámat
és fejünket is belepi a hó.
Megyünk, ballagunk. – Nézd csak, Tél apó:
Utolsó kis ház, itt a város vége...
Ennél a háznál kezdődik a béke.
Menjünk csak tovább, menjünk, Tél apó!
Végtelen éj van, halkan hull a hó,
már csak köd vagyok, kis, parányi pára
és csöndes meséd végső mondatára
áment sóhajtasz, drága Tél apó.