Ma imádkoztam az én Istenemhez.
Ünnepélyes és furcsa volt a templom.
Az örökmécses sercegett csupán,
régi ünnepek tömjén-szaga érzett,
s a szívem vérzett.
Végigterülve a hideg kövön,
homály-köntösbe némán burkolóztam,
s elrebegtem a legújabb imát,
amelyre tegnap tanitott a végzet.
– s a szívem vérzett.
Akkor átrezgett lelkemen az Isten,
mint az orgona búgó, mély zenéje –
szívemből csurgott, csobogott a vérem
s szétvetett karral kiáltottam fel:
Hát legyen meg, aminek lenni kell!
A nagy falak háromszor visszhangozták
s a sötét pálmák földig meghajoltak.