Hála illessen Tégedet, Urunk,
hogy fehér angyalaid szerte küldted:
égett mezőkön sorra látogatni
annyi holtat és annyi sebesültet.
Összetört ágyúk, gyilkoló golyók
sírtak mindenütt – rettenetes emlék! –
de angyalaid repültek, suhantak
s a véres ércet mind-mind összeszedték.
S az lett belőle, mi volt hajdanán:
toronyból csengő, alkonyati hang,
békét hirdető boldog muzsika
– giling-galang – szent, megáldott harang.
Hála illessen Téged, Istenünk,
ki áldott vagy és szent és végtelen –
Zsoltáros hála – és égre könyörgőn
még egy felsíró, félő kérelem:
Szentelt harangod alkonyi szavára
haljon meg most már minden gyűlölet,
mely Heródesként parancsol trónjáról
s minden születő mosolyt megölet.
Mint összenéző esti csillagok,
olyan jók, olyan boldogak legyünk
és kézenfogva kérdezgessük egymást:
Hallod: a harang – mit mesél nekünk...
Szegény szívünkben lobbanjon ki egyszer
mosolygós-szépen minden néma vád –
Békélt homlokon friss-zöld olajággal
álmodjunk végig minden éjszakát.