Elállt az esti zápor is.
A mély sötétben elmerültek
a gesztenyefa sárga lombjai,
e fájó, muszáj szeptember-bűnök.
(Életem: –)
A lámpafényen végigsurranok
és a homályban eltűnök.
Tán én is őszi fa vagyok,
csupa sejtelem, csupa álom –
S ha már levelem mind a sárba,
bűnöknek, harcoknak utána
a nyugalmat tán megtalálom...
Csapongnak itt-ott víg denevérek.
Esővert utca csillagfényben ázik
s nyitott ablaknál fehérkezű kislány
valami régi nótát zongorázik.
A dallam szünetén
kis tücsök ciripel.
Fejem lágyan a villanyfára hajtja
egy rámlehelő, fáradt esti bú –.
Ilyent érezett – tán a bibliában –
mikor egy este hazaindult,
a tékozló fiú...